2017. jan 03.

Freiburg, a német megújuló gazdaság bölcsője

írta: Magyar Laci
Freiburg, a német megújuló gazdaság bölcsője

A Németország délnyugati csücskében megbújó Freiburg és a környező régió tudatos, előrelátó döntést hozott, amikor évtizedekkel ezelőtt a megújuló energiák mellett tette le a voksát. Úttörőként, a tudományos és technológiai vívmányok egyik első képviselőjeként mutatta meg, miként lehet egy decentralizált, önellátó, megújulókra alapuló energetikai rendszert kiépíteni. Kiváló példát szolgáltatott arra, hogyan tehetők érdekeltté az emberek, vállalatok a változásokban, hogyan lehet új munkahelyeket létrehozni, fokozni a gazdasági versenyképességet, és erősíteni a K+F szektort a megújuló energiákra alapozva.

Persze itt sem indult minden simán. A változásokhoz előrelátó vezetőkre és tudatos lakosságra egyaránt szükség volt. A régió történetében több fordulópont is akadt, sok minden alakulhatott volna másképp is, de nem mondhatjuk, hogy a véletlen műve lenne a megújulás. Vegyük csak az első ilyen esetet: az 1970-es években a lakosság sikeresen akadályozta meg egy atomerőmű létesítését a közeli Whylben. Amennyiben megépült volna a rektor, talán nem, vagy csak jóval később hoznak ilyen áttörést a megújulók Freiburg életében. A lakosság azonban másképp döntött; választottak és nyertek.

A 90-es évektől egymást követték a megújulók irányába tett lépések, beruházások. 1996-ban Freiburgban alapították Németország egyik első napelemgyárát, a Solar Fabrik Freiburgot, mely máig működik, és élen jár a technológiai újításokban.

Solar Fabrik
Forrás: Freiburg Wirtschaft Touristik u. Messe GmbH

 

A világ legnagyobb napenergia-ipari kiállítása, az Intersolar szintén Freiburgból indult. Az expot azóta is minden évben megrendezik, melyre a világ minden tájáról érkeznek az iparág képviselői. A megújulós ipar, elsősorban a napenergiás kutatások és fejlesztések segítségével Freiburg és környéke az EU „Napos Völgyévé” vált.

2009-ben született meg a döntés, hogy a régió 2035-re 100%-ban megújuló energiákra kívánja helyezni az energiaellátását. Létrehoztak egy intézményt az együttműködés elősegítésére, melyben kormánytisztviselők, helyi közművek képviselői, építészek, kutatók és gyártók szakemberei egyaránt részt vállaltak.

Nem véletlen, hogy Freiburgban elsősorban a napenergiából történő áramtermelésre álltak rá, hiszen Németország esetében a legnaposabb térségek közé tartozik a régió. (Megjegyzendő, hogy még Freiburgban sem süt annyit a Nap, mint Magyarország legárnyékosabb sarkában.)

Íme, néhány adat:

  • Jelenleg több mint 400 – egyenként átlagosan 25 kW-os – fotovoltaikus rendszer működik a városban lakossági és középületeken, köztük vasútállomáson, bevásárló központon, stadionon, valamint üzletházak és gyárak tetején.
  • A 150.000 m2-nyi napelemmel 10 millió kWh áramot állítanak elő évente, mely nagyjából 5.000 magyar háztartás éves áramigényének felel meg
  • Ehhez járul még 16.000 m2 napkollektor felület, mely a használati melegvíz előállítását biztosítja.
  • Az ún. Solar Settlement 60 „pozitív energiás” háza pedig több energiát állít elő, mint amit felhasznál; ez 6.000 euro/év plusz bevételt jelent a lakóknak.

 

Solar Settlement and business park
Forrás: plusenergiehaus.de

 

A város a napenergia mellett természetesen más megújuló forrásokat is igyekszik hasznosítani. A paletta szélesítése mind a stabilitást, mind az ellátásbiztonságot elősegíti.

Szélenergia:

A Freiburg melletti dombokon 6 szélerőmű is üzemel, melyek több mint 16 millió kWh-t adnak az éves megújulós villamosenergia-termeléshez.

Vízenergia:

A Dreisam folyó átfolyik ugyan Freiburgon, ám nagy vízerőművet nem építettek rá. Csak kisebb, környezetbarát egységek működnek, melyek összesen 1,9 millió kWh/év áramot termelnek.

Biomassza:

A közelben található Fekete-erdő nagy mennyiségű faanyaggal látja el Freiburg városát. Ezen kívül jelentős a faipari hulladék mennyisége is. Éves szinten 16,6 millió kWh áramot termelnek a biomassza-erőművek. A freiburgi háztartások szerves hulladékából pedig biogázt fejlesztenek: ez további 7 millió kWh áram, és hozzá kapcsolódó hőenergia termelését jelenti.

 

Freiburg a zöld építészetben és közlekedésben is élen jár. Az energiahatékonyságra és a megújulók hasznosítására kiemelt figyelmet szentelnek a tervezéskor. Íme, két beszédes példa: Freiburgban üzemel az első zéró emissziós szálloda, a Hotel Victoria; a város 60 villamosát pedig kizárólag megújuló energiaforrásból előállított villamos energia hajtja.

Freiburgban a kiemelt megújulós és fenntarthatósági célok természetesen hozzák magukkal a megfelelő klímavédelmi célokat is. A CO2-kibocsátást 2030-ra 40%-kal szeretnék csökkenteni az 1992-es szinthez képest regionális szinten.

A szemléletmód-váltás gazdasági, foglalkoztatási szempontból is előnyös döntésnek bizonyult. A környezetbarát iparágakban működő 1.500 vállalkozás 10.000 embert foglalkoztat, és évi 500 millió eurós üzletet jelent. Ebből a napenergia-ipar 80 vállalkozással és 1.000 fővel veszi ki a részét.

Freiburg sikertörténete példaként szolgál más EU-s régióknak, kistérségeknek is. Kiváló minta arra, hogy regionális szinten is jó üzletnek bizonyul az energiaellátás zöldítése. Megmutatja, hogy kis léptékben megteremthető a nagyfokú energia-önellátást, kialakítható egy stabil és jövedelmező rendszer; a megújulós ipar elősegíti a tőke helyben maradását, munkahelyeket teremt, a régiónak pedig gazdasági és energetikai stabilitást ad.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

A cikk a "Megújuló energia - Jó gyakorlatok" című blogsorozatunk keretében készült.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szólj hozzá

Freiburg Megújuló energia Települések