2017. júl 14.

Védd a Földet: szállj ki a kocsiból, repülj kevesebbet – és ne szülj annyit!?

írta: Fülöp Orsolya
Védd a Földet: szállj ki a kocsiból, repülj kevesebbet – és ne szülj annyit!?

A szülés, születésszabályozás kérdése nagyon sok szempontból még mindig tabutémának számít a magánéletben és a tudományos világban is. Ez valamennyire érthető, hiszen ez az egyik legszemélyesebb, legintimebb, legemocionálisabb területe az életünknek.

Ezt az érzékeny kérdést is feszegeti a Lundi Egyetem új tanulmánya, amiben a kutatók számításai szerint az növeli legjobban szén-dioxid-lábnyomunkat, ha gyerekeket, azaz újabb embereket hozunk a világra. Ennek megfelelően káros kibocsátásunkat úgy csökkenthetjük leginkább, ha kevesebb gyermekünk van.

A számítások szerint ennek nagyjából minden más klímavédelmi lépésnél nagyobb hatása van (ld. a lenti ábrát). De szintén sokat tehetünk azzal, ha nem használunk autót - sem hagyományos benzinest, sem elektromosat - hanem ehelyett biciklizünk, gyalogolunk, tömegközlekedünk. Ezeken kívül a megújulókból termelt energia használata, és húsmentes étkezés került be a legnagyobb kibocsátás-csökkentéssel járó életmód-döntések közé.

lund_hu.jpg

Éves elkerült üvegházgáz-kibocsátás mennyisége tonna CO2egyenértékben

(A feliratokat a jobb láthatóság érdekében szerkesztettük, és magyarra fordítottuk.)

 

A kutatók nyilatkozatuk szerint tisztában vannak azzal, hogy megállapításaik legszemélyesebb döntéseinket érintik. Ugyanakkor úgy vélik, többé nem hagyhatjuk figyelmen kívül, milyen hatással van életmódunk a Föld klímájára. Az éghajlatvédelmi kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiségnek nem maradt sok ideje arra, hogy megállítsa a visszafordíthatatlan mértékű klímaváltozást. Ezért a legnagyobb hatással járó lépéseket kell megtennünk a saját életünkben, amelyhez ezzel a tanulmánnyal próbálnak segítséget adni, mondták a kutatók. 

A számítások alapjául a fejlett világ életmódja és átlagos fogyasztási szokásai szolgáltak.

Például:

  • A tengerentúli repülőút a London – New York távolság oda-vissza megtételét jelenti
  • Az autóhasználat esetében átlagosan 1,5 utassal, és kb. 15000 km éves átlagos futással kalkuláltak.

További adatok és feltételezések itt érhetőek el.

 

Szólj hozzá

család közlekedés életmód éghajlatváltozás klímaváltozás túlnépesedés megújuló energia klímavédelem háztartások Klíma- és energiapolitika