Megfizetjük a tizedet

2012. 12. 18.
energiapolitika
Szerző: Perger András
Forrás: Figyelő
Megjelenési dátum: 2012. 12. 13

„Vége az olcsó energia korszakának” – ez az elmúlt években gyakran idézett szlogen 2008-ban Andris Piebalgs akkori uniós energiaügyi biztos által vált „hivatalossá.” Az energia ugyan már azelőtt is csak látszólag volt olcsó, de ezt a politikusok nem szerették hangoztatni. A lényeg, hogy a 2000-es évek közepén az energiaárak rohamos emelkedésbe kezdtek, aminek a mindenkori magyar kormányzat gyakorlatilag egyetlen dimenzióját ismerte fel: ha drágul az energia, akkor a választóknak többet kell fizetniük. A kérdést ennek értelmében így tették fel: a külső, jól előrejelezhető folyamatok ellenére hogyan lehetne mégis olcsóbbá tenni az energiát?

A problémára eddig kitalált megoldások nem érték el a céljukat, inkább ismét csak azt tanulhattuk meg, hogy nincs ingyenebéd: az elfogyasztott energiáért tetszik, nem tetszik, mindenképp fizetni kell – ami nincs rajta a számlán, azt másmilyen módon fizetjük meg. Emlékezetes példája ennek a 2003-2010 között élő gázártámogatási rendszer, ami az adófizetőknek összességében több, mint 600 milliárd, értelmezhető energetikai cél nélkül elköltött, az országból egyszerűen kiáramló forintjába került.

A jelenlegi kormányzat deklarált célja, hogy csökkentse a lakosságra nehezedő rezsiterheket. Az ennek érdekében újra bevezetett hatósági árazás (az energetikát felügyelő Fejlesztési Miniszter rendeletben határozhatja meg az árakat) nehéz helyzetbe hozta az energiaszolgáltatókat, de a lakossági szektorban keletkezett veszteséget az energiát a szabad piacon beszerző ipari fogyasztókkal fizettették meg – akik az így keletkezett költségnövekedést termékeik árában érvényesítették. Pénz ismét az ablakban.

A hatósági árazás, az energetikai ágazatot sújtó egyéb adóknak (Robin Hood, közműadó) a szektorra kifejtett hatásai mára már közhelynek számítanak. (Csak felsorolásképpen: a cégek a beruházásokon spórolnak, ami hosszú távon ellátás-biztonsági problémákat okozhat; a szabályok sűrű változtatgatása tervezhetetlenné teszi a cégek gazdálkodását, miközben az energetikában évtizedekben számolnak; az ipari fogyasztóknál jelentkező áremelkedés fokozza a nemzetgazdaság versenyhátrányát.) A kormány múlt héten bejelentett terve, miszerint tíz százalékkal csökkentenék a gáz- és villanyárakat, nyilván csak fokozná ezeket a gondokat, és még a cégek kivéreztetéséhez (megtizedeléséhez?) is elvezethet. A csökkentés árát pedig közben ugyanúgy meg kellene fizetnünk.

A tervezett intézkedés merőben igazságtalan: az alanyi jogon járó kedvezmény nincs tekintettel a fogyasztók szociális helyzetére, energiafelhasználásuk hatékonyságára, így a többet fogyasztókat jobban támogatja. További gond, hogy a valós költségektől elszakadó árak a fogyasztás növekedésére ösztönöznek, nem a takarékosságra, az energia hatékonyabb felhasználására. Azaz, az intézkedés nem oldana meg valós problémákat: nem javít az energiahatékonyságon, nem csökkenti a felhasználást, sőt. Így végeredményben sem az ország energiaszámláját, sem energiafüggőségét nem mérsékli, és a lakosság terhei is csak látszólag csökkennének.

Ráadásul, ha az energetikai cégek bedőlése nélkül sikerülne is kivitelezni a tervet, a költségvetés bevételei is csökkennének, a portfolio.hu szerint mintegy 23,5 milliárd forinttal. Érdemes megnézni, mire lehetne fordítani ezt az összeget, ha már amúgy sem hiányzik a költségvetésből. Az Energiaklub által készített makrogazdasági elemzés azt vizsgálta, hogy milyen hatásokkal járna, ha az állam öt éven keresztül évi 50 milliárd forinttal támogatná a háztartások energiahatékonysági beruházásait. Az egyszerűség kedvéért most számoljunk 25 milliárd forinttal. Ekkora támogatás összességében évi 75 milliárd forint értékű beruházást eredményezne. A program hatására növekedne a foglalkoztatottak száma, évente mintegy 340 millió m3-rel kevesebb földgázt tüzelnénk el (ez az éves fogyasztás kb. 3%-a), és kb. 670 ezer tonnával csökkenne az éves szén-dioxid-kibocsátás. Mindennek tetejébe, a program költségvetési mérlege pozitív lenne, mivel az adóbevételek növekedése révén a bevételek meghaladnák a kiadásokat. Ez már valóban rezsicsökkentés lenne.