Energiahatékonyság és finanszírozás - Dr. John Byrne az Energiaklubban
Szerző: Váczi Vincent
Az Egyesült Államok Magyarországi Nagykövetségének szervezésében több előadást is tartott Dr. John Byrne Nobel-díjas környezet- és energiapolitikai szakember október közepén az ország különböző felsőoktatási intézményeiben. A veszprémi Pannon Egyetemen a fenntartható energiára épülő jövőt veszélyeztető kockázatokkal, a Budapesti Corvinus Egyetemen pedig a helyi szintű cselekvés globális hatásaival kapcsolatos nézeteit fejtette ki, illetve a Közép-Európai Egyetemen a fenntartható jövő zöld gazdaságáról beszélt. A professzor a nagyközönség számára nyilvános előadásokon túl egy kötetlenebb eszmecserére is szánt időt nálunk, aminek azért örültünk, mert szakmai pályafutásának áttekintése arra enged következtetni, hogy a szavai mögött nem mindennapi szakértelem áll.
Dr. Byrne a CEEP (Center for Energy and Environmental Policy – Energia- és Környezetpolitikai Központ) igazgatójaként és a Delaware-i Egyetem energia- és klímapolitika területén kitüntetett professzoraként több évtizedes, az USÁ-tól a Távol-keletig terjedő nemzetközi szakmai tapasztalattal rendelkezik. Széleskörű publicisztikai tevékenysége mellett 1992 óta aktívan közreműködik az IPCC-ben is – ennek köszönhetően részesült 2007-ben Béke Nobel-díjban a panel további szerzőivel és szerkesztőivel együtt.
Mi elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen ötletei, illetve gyakorlati tapasztalatai vannak az energiahatékonysági beruházások finanszírozásának területén. A hazai helyzetet ismerve jól tudjuk, mennyire kritikus az ilyen típusú beruházások finanszírozásának kérdése nem csupán a közintézmények, de a lakosság oldaláról is, hiszen a megvalósítás a forráshiány, illetve a lakossági szféra beruházási hajlandósága avagy lehetőségei miatt sorozatosan nehézségekbe ütközik, noha a technológia és a szakértelem tulajdonképpen adottnak tekinthető.
A professzor az általa is más példákból jól ismert finanszírozási gondokkal kapcsolatosan többek között egy, az Egyesült Államokban több helyen is működő rendszert mutatott be. Ez gondolatébresztőként igen hasznos lehet, hiszen hazánkban napirenden van az EU energiahatékonysági direktívájának vitája, melynek egy hasonló instrumentum bevezetése is részét képezi. Ez az energiaellátókat érintő jövőbeni kötelezettség évi másfél százalékos végfelhasználói igénycsökkenést irányoz elő.
A szóban forgó példa előttünk sem ismeretlen alapesete, hogy a közintézményekben megvan az igény az energiahatékonysági felújításokra, fedezetük azonban nincs. Ennek áthidalására Byrne és csapata egy kreatív módszertant dolgozott ki. A központi szerepet egy, a kormányzattól és az energiaszolgáltatóktól is független szervezet, az ún. Sustainable Energy Utility (fenntartható energiaszolgáltató) játssza. Ez a rendszer és a hozzárendelt jogi keret, gyakorlati megvalósítás komoly sikereket ért el USA szerte. Legismertebb példái Delaware államban, Vermontban és Washington D.C.-ben működnek (bővebb információ a helységnevekre kattintva érhető el).
A John Byrne-nel folytatott beszélgetés és az általa felvázolt további lehetőségek is igen hasznosnak bizonyultak elsősorban azért, hiszen a mások sikerei bennünket is kreatív ötletelésre, megoldáskeresésre ösztönözhetnek. Így, ha a külföldi példák nem is adaptálhatók maradéktalanul a hazai viszonyokra, mégis kaphatunk egyfajta vezérfonalat, amelyet követve kidolgozhatjuk saját eredményes módszereinket.
Energy efficiency and financing - Dr. John Byrne visits Energiaklub
Nobel Prize holder John Byrne delivered several lectures during his trip to Hungary organized be the Embassy of the United States in mid-October. The environmental and energy policy professional touched upon sustainability-related topics at leading universities of the country and in addition devoted time to join us as well for an informal exchange of views.
We have been looking forward to this meeting, as the career of Professor Byrne suggested that his proficiency might evoke some new ideas in us as well. As the director of CEEP and distinguished professor of the University of Delaware he is an internationally experienced professional honored with a shared Nobel Prize in 2007 for his long-standing contribution to IPCC.
Basically we were keen to learn about his ideas and experiences regarding the financing of energy efficiency investments, which both in the respect of public institutions and the citizen sector is a difficult issue in Hungary, despite the fact that the necessary technology is available.
To provide some ideas, among other examples the professor introduced a successful financing system launched in the USA. This system may not be fully adaptable to the Hungarian settings due to the differences in the legal practice. However, it is still very thought-provoking, especially if we come to think about the new EU energy efficiency directive, which is currently a case of issue in Hungary with its obligation of a 1.5% decrease of energy sales by energy suppliers realized through energy efficiency measures with the end users.
The system introduced by Professor Byrne involves public institutions striving to carry out energy efficiency investments but lacking the funds. Professor Byrne and his team came up with a creative and effective method to overcome these issues. The main instrument of this method is a non governmental organization called Sustainable Energy Utility, which is also independent from the energy providers. This system through its legal frames and practical realization has become highly successful across the US, particularly in Delaware, Vermont and Washington DC.
The discussion with John Byrne proved to be very useful for us, seeing that creative thinking is a powerful tool, that can lead to solutions operable in our national settings as well.