Szerző: Lohász Cili

„Szegény Budapest csak a hidegre, a melegre, a szélre, az esőre és a hóra nincsen felkészülve, minden más időjárási körülmények között remekül funkcionál.” – foglalta össze frappánsan a cink a magyar települések felkészületlenségét az egyre gyakoribb extrém időjárási eseményekre.  A téma nem elméleti, hanem a rög valóság: hőhullámok, monszunszerű esők az idei nyár eddigi termései.  Egyik nap még locsolóautóért epekedtünk, másnap este pedig térdig gázoltunk a vízben.

Mit lehet tenni?

Amellett, hogy egyéni túlélő megoldásokat iktatunk az apokaliptikus hétköznapokba - hajnali séta, naptej, legyező, vizes palack a táskában, esőkabát, felfújható gumicsónak -  újszerű városfejlesztési megoldásokra van szükség. Az Energiaklub májustól folyó városi klímaadaptációról szóló képzésén építészek,  tájépítészek és geográfusok, olyan épület-, utca- és városléptékű tervezési gyakorlatokkal ismerkednek, melyekkel a hőség, az óriási viharok, és a hirtelen lezúduló csapadék hatásait lehet enyhíteni.  Nagyon röviden összefoglalva, a klímaadaptáció kulcsa a városokban a növényzet, fák és mindenféle zöldfelület (zöldtetők, zöld falak, városi vízgyűjtők, városi és közösségi kertek) és a megfelelő vízelvezetés. A fák nyáron árnyékolnak és hűsítenek, a leveleiken fennakadó vízcseppekkel pedig lassítják az eső földre hullását. A térkövezetlen zöld felületek pedig segítik, hogy az eső inkább a talajba jusson, mint a csatornába.  

A képzés során a szegedi önkormányzat és a Szegedi Tudományegyetem csapata dolgozott ki egy javaslatot arra, hogy hogyan lehetne növelni a zöldfelületek arányát a Tisza-part Huszár Mátyás rakparti szakaszán. Jelenleg így néz ki a part:

A jelenlegi állapotok között a rakpartot a képen látható klimatikus tényezők befolyásolják.

A felszíni hőtérképen jól látszik a feketével bekeretezett rakpart felmelegedett sávja. A kép bal oldalán Szeged magas beépítettségű városi terülei sötét vörösen izzanak, a jobb oldalon pedig a több zöld felülettel bíró  terület hűvösebb – citromsárga, zöld és kék. A középső kékseszöld kanyarodó sáv pedig a Tisza.

A budapesti Duna-parthoz hasonlóan nincs igazi kapcsolat a város és a folyó között. Teljes mértékben kővel burkolt a felület, hiányzik a zöld. További probléma, hogy kevés a kuka, így a lakosok / sétálók / partot használók szemetet hagynak maguk után.

A rakpart elsődleges feladata az árvízvédelem, vagyis az alapvető védelmi rendszerhez nem lehet hozzányúlni, így a lehetőségek behatároltak. A helyszín újszerű hasznosítását jelentheti a forgalom csökkentése, rendezvényhelyszínek kialakítása, a szélcsatorna funkció erőteljesebb kihasználása és a zöldfelületek növelése. Mivel az úttest nem szüntethető meg (katasztrófavédelemnek és a mentőknek át kell tudni haladni a területen), ezért a faltól a jelenlegi utat a folyó felé vinnék, így a fal és az úttest közé zöldfelület telepíthető, a függőleges fal befuttatásával és az útra ültetett fákkal. A szegedi csapat ártéri fák telepítését javasolja, hogy bírják a magas vízállást, nyáron árnyékoljanak, így csökkentve a nyári nagy felmelegedést. A fák és a növényzet öntözést a Tisza vízéből oldanák meg. A burkolatot világosabbra és vízáteresztőre cserélnék, hogy kevésbé melegedjen fel és minél több csapadékot gyorsan levezessen.

 A rekreációs funkciók kialakítását napvitorlák alkalmazásával oldanák meg. Ott, ahol nincs lehetőség fásításra, mólókat, napozóstégeket létesítenének. Emellett jelenleg hiányzó ivó kutakat és mobil bútorokat helyeznének ki.

Az autósforgalom csökkenését csillapított forgalmi renddel és kerékpárutak kialakításával segítenék.

A rakpart keresztmetszete tehát így nézne ki:

Ilyen mólókat és napvitorlával fedett területeket alakítanának ki, esetleg csúszdát is, ping-pong asztalt. 

Hajrá Szeged!

A szegedi csoport tagjai: Dénes Ágnes, Fehér Éva, Nagy Gyula, Vedrédi Katalin (vedredikata kukac gmail.com)