Szerző: Dr. Bart István

A klímatárgyalások első hetének vége a megszokott forgatókönyv szerint zajlik: a kezdeti lelkesedés elillant, a tágyalások csigatempóval másznak előre, a résztvevők túl vannak a régi barátok viszontlátásának örömén, és kezdenek fáradni. Közben az idő is hidegre fordult, és jó néhányan megfáztak már, ami nem csoda, hiszen a fűtött épületek között a szabadban kell átjárni.

Mindeközben a tárgyalások ellenfelei felizzították az interkontinentális fúrógépeket. A támadás most konkrétan az USA Szenátusától jött, ahol a többségi republikánusok arról határoztak, hogy megtiltják az elnök alá tartozó környezetvédelmi hatóságnak az üvegházgáz-kibocsátások korlátozását. Ezek a korlátok Obama által idén elfogadott Clean Power Plan részei, és ez adja a gerincét az elnök által a párízsi klímacsúcsra tett csökkentési vállalásnak (26-28%-os csökkentés 2025-re). Az új határozatot Obama megvétózhatja, úgyhogy az egésznek inkább retorikai jelentősége van, de ez sem lebecsülendő. Főleg, hogy a szenátusnak még egy további dobása lehet, hiszen megadályozhatja, hogy az Obama által a fejlődőknek igért 3 milliárd USD bekerüljön a következő költségvetésbe - enélkül pedig sok szegény fejlődő ország nem lesz hajlandó aláírni az új megállapodást.  

A Párizsban megszületendő megállapodás egyik fontos kérdése a jogi forma: ha jogilag kötelező egyezményt fogadnak el, akkor azt az USA Szenátusának is jóvá kéne hagynia, amire nincs esély. Ha az egyezmény jogilag nem kötelező, az a világ többi részén okozhat problémát a végrehajtással. Ez az “apróság” csak egy ízelítő abból, hogy miféle kínjai vannak a klímatárgyalóknak.

Persze ne gondold, hogy legalább itt a klímatárgyaláson egyetértés honol.  A csütörtök nagy sztorija az volt, hogy Szaúd-Arábia és India megakadályozta, hogy a készülő egyezmény említést tegyen egy új ENSZ-tanulmányról, ami szerint lehet, hogy inkább 1,5 °C fokban kéne meghatározni a hőmérséklet-növekedés megengedhető mértékét a mostani 2 °C helyett. (Eddig kb. 1 °C fokos növekedést sikerült összehozni). A tanulmányból kiderült az, ami eddig is sejthető volt: a 2 °C-os szint sok csendes-óceáni szigetet gyakorlatilag halálra ítél, és súlyos problémákat jelent pl. Bangladesben, ahol már most is évi kétszázezer ember válik hajléktalanná a tengerszint-emelkedés miatt. Bár több mint 100 ország (köztük Németország és Franciaország) is támogatta az ötletet, a szaúdiak és indiaiak valószínűleg úgy érezték, hogy a 2 °C-os limit szigorítása kezelhetetlen terheket jelentene a gazdaságuknak. (És valóban, a 1,5 nem könnyű, hiszen ehhez még 2020 előtt el kéne kezdődnie a globális kibocsátások csökkenésének.)

Azért jó dolgok is történnek. Tegnap a franciák és más fejlett országok 4 milliárd USD-t ajánlottak fel az afrikai Nagy Zöld Falra - ez az Altanti Óceántól a Vörös-tengerig tartó óriás erdősáv lenne, és az lenne a célja, hogy megállítsa a Szahara dél felé tartó terjedését.  Ez egy régi projekt, de most megint érdekessé vált. Hogy miért? Hát a menekültválság miatt. A Szaharától délre eső sávban (más néven Száhel-övezet) a következő ötven évben egyszerre várható sivatagosodás és népességrobbanás, és várható, hogy újabb éhező milliók indulnak útnak. A Nagy Fal talán késleltetni tudja ezt. És ezt most kell elkezdeni. A minap egy Nigerből jött palival beszélgettem, aki elmondta, hogy régen a fővárosban tanuló falusi fiatalok még hoztak otthonnról egy zsák búzát, vagy egy tyúkot, de ma már nincs mit vinni, akkora a szegénység, és az új generációk tömegesen hagyják el a sivatagosodás által tönkretett vidékeket.