Biztonság mindenekelőtt? Az Atomtörvény hiányzó garanciáiról
A kormány a napokban örvendetes módon visszavonta az Atomtörvény a nukleáris biztonságot leginkább veszélyeztető passzusát. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa volt. Miközben az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) büszkén hirdeti, hogy a „biztonság mindekelőtt”, a valóságban független nukleáris felügyeleti működés alapjai is nagyban hiányoznak. Az elmúlt félév törvénymódosításai rávilágítanak, hogy a magyar kormány még a vállalt nemzetközi kötelezettségek negligálása árán sem szavatolja a nukleáris felügyelet független és önálló működését, miközben az OAH csendben asszisztál ehhez.
Kezdődött mindez azzal, hogy az Atomtörvény tavaly decemberi módosítása az hatalmas felzúdulást váltott ki nemzetközi szakmai körökben. Nem is véletlenül, hiszen a kormány számára lehetőséget biztosított önkényesen átírni például Paks II kiadott engedélyeinek feltételeit, az engedélyező hatóság megkérdezése nélkül. Az 67. § dh) cikkely szerint ugyanis „Felhatalmazást kap a Kormány [hogy...] rendeletben szabályozza a nukleáris létesítmények tekintetében [...] az engedélyektől való eltérés lehetséges módjait és feltételeit a létesítés alatt álló nukleáris létesítményekben”. A nukleáris biztonság márpedig az a terület, ahol érdemes egy szakmailag felkészült és a független hatóságra bízni a felügyeletet, és nem szabadkezet adni a beruházás tulajdonosának – márpedig az MVM Paks II Zrt. a magyar állam közvetlen tulajdonában van – a rá vonatkozó engedélyektől való saját kénye-kedve szerinti eltérésre.
Az ügy kirobbanása után érdekes módon maga az OAH nyilatkozta azt, hogy az „Atomtörvény módosítását az OAH kezdeményezte, annak előkészítésében részt vett, szakmailag megalapozottnak tartja”. Nosza, mi egy közérdek adatigényléssel meg is szereztük az OAH minisztériumnak megküldött javaslatát és összevetettük a kormány beterjesztett törvényjavaslatával. És valóban, javaslatukban szó szerint szerepel az ominózus cikkely. Maga a felügyeleti hatóság adta a kést a kormány kezébe függetlensége megcsorbítására.
A teljes hatósági javaslatcsomag tüzetes átböngészése azonban rávilágít arra is, hogy jópár passzus kimaradt a beterjesztett törvényjavaslatból. Ezek a kikerült javaslatok hogy-hogynem épp a hatóság önállóságát erősítették volna meg, gyakran nemzetközi kötelezettségekre hivatkozva. Csakhogy egyszerűen elvesztek a minisztérium süllyesztőjében, és ha mi nem közadatigényeljük ki ezeket, sose kerülnek nyilvánosságra. Kimaradt például a javaslat a OAH főigazgatójának önálló hatásköréről a rendelkezésére álló források felhasználására (lásd az OAH tervezetének 2. §-át és annak indoklását). Márpedig a tervezet lesögezi, hogy „nemzetközi elvárásokba és jó gyakorlatokba ütközik az, hogy az OAH főigazgatójának nincsenek megfelelő felhatalmazásai arra, hogy a költségvetésben a számára meghatározott pénzügyi forrásokat függetlenül, saját hatáskörében felhasználja”. A megállapítás ráadásul egyenesen a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) kormány által felkért missziójától származik. Sőt, a NAÜ már kétszer is felszólította a magyar törvényalkotókat a hatóság önállóságának biztosítására, természetesen mindhiába. Még maga az Atomenergia Hivatal is elismerte a tervezetben, hogy „a hatóság függetlenségét sérti, hogy nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel, erőforrásokkal”. Szintén nem kerültek be a tavalyi törvényjavaslatba a miniszter által kinevezett OAH vezetők összeférhetetlenségére vonatkozó elvárások (lásd az OAH tervezetének 3. §-át és annak indoklását). Az tervezet indoklása részletesen kifejti, hogy ahhoz, hogy „a hatósági döntéshozatal során függetlenül, indokolatlan befolyásolástól mentesen járhasson el” miért fontos az összeférhetetlenség kizárása, főleg egy olyan bennfentes iparágban mint a magyar atomipar. Ráadásul a magyar kormány kötelezettséget vállalt az Euratom Szerződés aláírójaként, hogy „dolgozzon ki eljárásokat mindenféle összeférhetetlenség megelőzésére és annak megoldására”. Mindhiába, a kormány törvényjavaslatából cakkumpakk kikerült az tervezet összeférhetetlenségre vonatkozó passzusai. Hosszan sorolhatnám még azokat a javaslatokat, amelyek a nukleáris biztonsággal foglalkozó hatóság munkáját erősítették volna, és a beterjesztett törvényjavaslatból egyszerűen kikerültek vagy jelentősen felhígultak: az ügyféli státusz tisztázása, a közmeghallgatásokra vonatkozó szabályok, a hatósági eljárás rendjének egyértelműsítése, vagy éppen az ügyintézési határidő rendezése mind-mind szőrén-szálán eltűntek a kormány benyújott törvényjavaslatából. Mintha ezeket sose kapta volna meg a minisztérium a hatóságtól. Az Országos Atomenergia Hivatal mindezt zokszó nélkül lenyelte, mintha nem is kapott volna hatalmas pofonokat az önálló felügyeleti működésre való törekvése.
A legtöbbet kritizált klauzula kikerült a most júniusi módosítással, a kormány nem tudja rendeletileg megváltoztatni a hatóság engedélyeit. Nem verte nagydobra, de a kormány végül beadta a derekát. Ugyanis hazánk is aláírója az Euratom Szerződésnek, vagyis meg kell felelnie bizonyos minimális nukleáris biztonsági elvárásoknak. A hírek szerint februárban érkezett a magyar kormányhoz a decemberi törvénymódosítást kritizáló adminisztratív levél. Valószínűleg mostanra vált annyira tarthatatlanná a helyzet, hogy a kormány kénytelen volt fű alatt engedményt tenni és kivenni a kérdéses passzust az Atomtörvényből.
Sajnos azonban nem dőlhetünk hátra, az OAH önálló és független működésének feltételei még mindig kérdésesek. Bár történt némi előrelépés a felügyelői vizsga intézményesítése vagy az összeférhetetlenségi szabályok terén, de a mostani módosítás se erősítette meg a hatóság vezetőjének önálló döntési jogkörét vagy tisztázta az eljárásrendeket. Ezek ezúttal is kimaradtak az Atomtörvényből. A hivatal működési feltételei még mindig nem állnak biztos lábakon: a kormány nem veszi át a nemzetközi ajánlásokat és jó példákat, legfeljebb ha erővel adnak hozzá nyomatékot, az Atomenergia Hivatal pedig mélyen hallgat. Nukleáris biztonságunk ingatag lábakon áll, pedig nyakunkon Paks II.