Szerző: Antal Attila

A környezetpolitika, az ökológiai gondolkodás „aranykora” (mely az igen jelentős helyi és globális civil szervezetekkel, s persze a zöld pártokkal jellemezhető) véget ért, s a zöld gondolat meglehetősen integrálódott a politikai és gazdasági életbe. A politikai élet és gazdasági szféra nagyágyúi felismerték azt, hogy igen vonzó lehet a környezetvédelem, s a korábban ellenük felhasznált fegyvert, tulajdonképpen domesztikálták: saját malmukra hajtva így a vizet.

Előadást tartottam múlt héten a pécsi Környezetpolitikai Nyári Egyetemen, a téma a Környezeti demokrácia Magyarországon. Úgy érzem – persze itt nem a saját előadásomra gondolok –, hogy a nap egészen jól sikerült: pécsi Kollégáimmal, bár ritkán találkozunk személyesen, de mindig jól együtt tudunk működni, hol egy könyv, hol pedig a közös munkát előrevivő gondolatok kerülnek ki kezeink alól. Így volt ez most is. Glied Viktor (akivel már többször adtunk elő együtt, én a környezet és demokrácia elméleti, Ő pedig annak gyakorlati oldaláról szokott beszélni) igen érdekes felvetése a mai napig itt motoszkál a fejemben. A gondolat lényege: a környezetpolitika, az ökológiai gondolkodás „aranykora” (mely az igen jelentős helyi és globális civil szervezetekkel, s persze a zöld pártokkal jellemezhető) véget ért, s a zöld gondolat meglehetősen integrálódott a politikai és gazdasági életbe. A politikai élet és gazdasági szféra nagyágyúi felismerték azt, hogy igen vonzó lehet a környezetvédelem, s a korábban ellenük felhasznált fegyvert, tulajdonképpen domesztikálták: saját malmukra hajtva így a vizet. Ezt tudományoskodva „poszt-environmentalizmusnak” nevezhetnénk. Gondolhatunk itt például arra, hogy nem csak a „zöldpártok” alkotnak komplex környezetvédelmi programokat, hanem a nagy gyűjtőpártok is (pl. 2009-ben a Fidesz Felelősséggel a környezetünkért című irata). Bár Németországban egyelőre úgy tűnik, hogy a zöldek profitálnak a fukusimai katasztrófát követő, az atomerőművek bezárását kikövetelő hullámból, azonban a helyzet korántsem ilyen egyértelmű, hiszen maga a kormányzó erők is learathatják a babérokat. Megfigyelhető jelenség, hogy a világ és egyes országok legnagyobb energetikai vállalatai rendszeresen rendeznek környezetvédelmi, energiahatékonysági kampányokat (pl. nálunk az MVM-hez kötődő Energia 2.0 említhető meg), sőt nem ritka, hogy hagyományos energiahordozók kiaknázásából profitot termelő vállalatok, bizony óriási pénzeket fektetnek be a megújuló energiába. Mindezek alapján azt látjuk tehát, hogy „szexi a zöld téma”. Önmagában persze ez örömre adhat okot, hiszen azt mondhatnánk, hogy végre megvalósulhat a környezetpolitika egyik legfontosabb alapelve, az integráció követelménye. Vajon valóban elégedettek lehetünk?

Részben igen, részben (nagyon) nem. Nyilván üdvözlendő, hogy sokan rezonálnak a zöld témára: egyre többen fektetnek hangsúlyt az energiahatékonyságra, az emberek egymást is inspirálják. Ugyanakkor a „zöld ügy” fel/kihasználása tartogat igen komoly veszélyeket is. Egyrészt az 1968-tól kibontakozó, alternatív ellenkultúrából (amelyből a zöld mozgalom is kinőtt) „tömegkultúra” válik. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki „anonim környezetvédő” lesz, hanem sokkal inkább egyfajta „divattá” válik zöldnek lenni. A környezetvédelem ügye tehát üzleti szempontok alá vétetik, jó marketingfogás zöld (vagy annak mondott) terméket árulni, ilyen szolgáltatást nyújtani. Megemlíthetjük továbbá azt is, hogy a zöldpolitika részben el is nehezül a fenti folyamatok nyomán: a zöldpártok elvesztik saját ügyeiket, hogyha a nagyok „lehalásszák” előlük a témákat – végső soron létjogosultságul is kétségbe vonható.

Mindez nem valami „zöld hőbörgés” akar lenni, korántsem arról van szó, hogy a környezetvédelem ügyét csakis a zöldeknek kellene képviselni, s az lenne az ideális állapot, hogy a zöldek egy permanens ellenkultúrát alakítsanak ki. A zöld tömegkultúra igenis kívánatos (pl. vitalizálhatja a zöldfilozófiát és az ökológiai gondolkodást), ugyanakkor ki kell küszöbölni annak veszélyeit: nem válhat teljesen divattá, korszellemé, s be kell ismerni azt, hogy nem érvényesíthetők minden téren az üzleti szempontok. A populáris környezetvédelemnek tehát sok haszna van, de ezt úgy lehet realizálni, ha megpróbáljuk felismerni és kiküszöbölni a veszélyeit.