Szerző: Perger András

Nyilván véletlen, mégis érdekes egybeesés, hogy az Európai Bizottságnál a csernobili baleset 27. évfordulója idején most fut a véleményezése egy olyan javaslatnak, ami szándékai szerint lehetővé tenné az atomenergia állami támogatását az EU-ban. Mindezt milyen alapon tenné? Úgy látszik, kezd beérni az olcsóságot hirdető, de az új atomerőműveket finanszírozni képtelen nukleáris ipar vágya: annak ürügyén, hogy az atomerőművek nem bocsátanak ki szén-dioxidot, tehát „low-carbon” energiaforrásnak számítanak, dolgozhassák le a versenyhátrányukat – állami támogatással.

Az atomerőművek valóban nem bocsátanak ki szén-dioxidot, ellenben, a teljes atomenergetikai életciklust (építés, bontás, üzemanyaggyártás stb.) alapul véve, van kimutatható karbonlábnyoma az atomenergiának. A termelt villamos energiára (kWh-ként) vetített CO₂ kibocsátás értékét sok tanulmány igyekezett már meghatározni, az eredmények erősen szórnak, 10-20 gr-tól 210 gr-ig terjednek a számok. A különbség mögött elsősorban az üzemanyaggyártás hatását kell keresni: nem mindegy, milyen ércet veszünk alapul. Minél alacsonyabb az érc uránkoncentrációja, annál több fosszilis energiára van szükség annak feldolgozásához, ami értelemszerűen emeli az atomerőművek által termelt energiára vetített kibocsátást.

Természetesen a 210 g is jóval a fosszilis (földgáz, olaj, szén) erőművek kibocsátása (kb. 500-1200 g/kWh) alatt marad, ezzel együtt, már jóval magasabb, mint amennyi a megújuló energiaforrásokhoz köthető (amelyek a néhány 10 g-os sávban mozognak). Ezen felül, figyelembe kell venni további tényezőket is, ezek közül lássunk párat:

• a CO₂ elkerülés költsége (hogy mennyibe kerül egységnyi szén-dioxid kibocsátáscsökkentés) az összes szóba jövő megoldás tekintetében az atomenergiánál a legmagasabb (és az energiahatékonyság esetében a legalacsonyabb);
• az esetleges balesetek miatt jelentkező költségekre az atomerőműveknek csak korlátozottan kell felelősséget vállalniuk, amit sokan vitatnak az eddig bekövetkezett balesetek (TMI, Csernobil, Fukusima) miatt;
• továbbra sincs megoldás a kiégett üzemanyagok kezelésére;
• atomerőművekkel nem lehet érdemi kibocsátáscsökkentést előidézni: ehhez világszerte (a jelenleg üzemelőnek minősített 437-en felül) több ezer reaktort kellene építeni, kb. egy évtized alatt, ami a nukleáris iparág rendelkezésére álló ipari és humán erőforrásokkal (azaz messze nincs ehhez elégséges gyártási, építés, üzemeltetési kapacitás, szakértelem stb.) képtelenség.

A javaslat lábjegyzeteként, érdemes figyelemmel lenni a Nagy-Britanniában zajló folyamatokra. A szigetország atomerőműveit a 2020-as évek elején, egy kivételével várhatóan be kell majd zárni. A kiváltásuk érdekében új atomerőművek megépítését tervezik, kb. a 2000-es évek közepe óta. Eddig nem sikerült túl messzire jutni, a piaci körülmények annyira kedvezőtlenek, hogy az érdeklődő energetikai cégek sorra vonulnak ki a tervezett projektből. Hogy lehetségessé váljon új reaktorok építése, most azt tervezik, hogy hosszú távú megállapodások keretében, kötött áron vásárolnák fel az új atomerőművek által termelt áramot. MWh-ként 100 font körüli összegről van szó – ami több, mint kétszerese a jelenlegi (kb. 50 euro/MWh) európai , piaci árnak!

A javaslatot tehát ennek tükrében kell értelmezni: a jelenleg érvényben lévő, az energiapiac, torzítására vonatkozó szabályokat azért kellene megváltoztatni, hogy versenyképessé tehessék az új atomerőműveket. A brit eset remekül érzékelteti, mekkora támogatásra szorulnak az újonnan építendő atomerőművek – ami mellesleg egyértelműsíti, hogy az atomenergia „olcsósága” immár nem is kérdés.

A javaslat összességében hiábavaló, hiszen nem hozhat megoldást az általa megcélzott problémára. Nem is feltétlenül ez a célja a javaslatnak. Életbe lépése esetén megépülhetne az EU-ban tervezett, nem túlzottan nagyszámú, a leállítandókat pótló, a kibocsátásokat azonban érdemben nem befolyásoló reaktor. A javaslat tehát inkább csak mentőkötelet nyújtana a túlélésért küzdő nukleáris iparnak. És közben jó eséllyel ellehetetlenítené a kibocsátások csökkentésében valódi szerepet játszani képes megoldásokat.

Mindezeken túlmenően, a felvetés, időzítése tekintetében, némileg ízléstelen is. A véleményezés mindenesetre nyilvános, április 30-ig lehet véleményeket küldeni az Európai Bizottságnak, e-mail-ben, a Stateaidgreffe@ec.europa.eu címre, HT 359 -Consultation on Community Guidelines on State Aid for Environmental Protection tárggyal.