2013. nov 26.

Újra újraindul a panelprogram

írta: Fülöp Orsolya
Újra újraindul a panelprogram

Szerző: Fülöp Orsolya

A félreértések elkerülése végett, a most bejelentett panelprogram nem új.

Ahogy a cikkből is kibogozható, a panelprogram második ütemét 2009-ben hirdették meg, a keret azonban nem volt elegendő a nagyszámú beérkezett pályázat támogatására. Azóta az állam több lépésben pótolta a hiányzó összeget, s most úgy tűnik, sikerül végre felszámolni a hiányt.

A cikk néhány adata azonban pontosításra szorul.

 

„Az elmúlt három évben 215 ezer hazai lakásban történt energetikai korszerűsítés.” – emlékeztetett Németh Lászlóné fejlesztési miniszter.

Az ÉMI által készített hivatalos zárójelentésben szereplő adatokat ábrázoltuk az alábbi diagramon:

az adatok forrása: ÉMI

A 2013. márciusi adatok szerint 62.567 lakás számára került kifizetésre állami támogatás épületenergetikai korszerűsítés céljából. Ha nem a tényleges kifizetéseket, hanem a nyertes pályázatokat vesszük figyelembe, akkor 82.301 lakásról beszélünk: ők nyertek el támogatást a 2008-2011. évi épületkorszerűsítési pályázatokon. (Kérdés, hogy a 2008. évi panelprogramban korszerűsített 45 ezer lakás az elmúlt 3 év eredményének számít-e.)

A jelentés nem tartalmazza a 2012-ben meghirdetett fűtéskorszerűsítési támogatás illetve a 2013-ban kiírt társasházi program adatait: a meghirdetett eredmények szerint előbbi keretben 1084, utóbbiban 1684 lakás kap(ott) támogatást (a nyertesek listája letölthető itt, itt, itt és itt).

Az elmúlt három évben korszerűsített 215 ezer lakás ettől függetlenül számszakilag igaz lehet (érdemes lenne az adat forrását jelölni a közleményben), de a hivatalos adatok alapján elmondható, hogy ezeknek nagyobb része nem állami támogatásból valósult meg.

 

„Továbbra is az épületenergetika terén kívánja a kormányzat a legnagyobb energiamegtakarítást elérni, ennek pedig leghatékonyabb módja a panelépületek felújítása” – mondta Horváth Attila államtitkár.

A hivatalos zárójelentés hivatalos adatai szerint a két panel program az egy lakásban elért energiamegtakarítás tekintetében elmaradt a Klímabarát otthon és a Mi otthonunk pályázatok eredményétől – utóbbi két pályázatban döntő részben családi házak pályáztak.

az adatok forrása: ÉMI

Lehet persze, hogy hatékonyság alatt ez esetben más értendő. Ilyen lehet adott esetben az egységnyi energiamegtakarításra jutó pályázati forrás, ami a panel programok esetében tényleg alacsonyabb volt, mint pl. a Mi otthonunk kiírásban – ennek oka azonban az, hogy a korábbi 30-33%-os támogatási intenzitás 40-50%-ra emelkedett.

az adatok forrása: ÉMI

Szólj hozzá

energiahatékonyság lakóépületek energiamegtakarítás háztartások Épületek