Soha nem felejtjük el - Csernobil, 1986
Szerző: Ámon Ada
30 éve ismerte meg a világ Csernobilt. E városka neve hallatán bevillannak a sebtében elhagyott otthonok, a félig letörölt táblák a helyi iskolában, az üresen ácsorgó vidámpark… és az árván lógó hinták. A helikopterek hangja, amint a homokot szórják a még izzó reaktorra, a sugárzásmérő kattogása. A zónában háborítatlanul élő állatok, valami furcsa vadság, és azok a bizarr színek.
1986 áprilisában még azt gondolták a magyarok, hogy a szovjet birodalom élen jár az atomtechnológiában, Magyarországon is üzemel a reaktor, sőt éppen továbbiak is épülne.
Szinte minden akkor már eszénél lévő ember tudja, hogy mit csinált, amikor április májusba olvadt: melyik országban volt, kapált-e éppen a kertben vagy felvonult-e a brigáddal. Arra is emlékszik, hogy esett-e az eső, és ha igen, volt-e nála esernyő.
Mert először csak pletykák, kósza hírek jöttek, valamint az ezekkel járó bizonytalanság: valami égett, de már eloltották… felrobbant egy reaktor, de uralják a helyzetet… nincs mitől félni, hisz nem erre kanyarodott a radioaktív felhő… de akkor mégis merre? Ihatunk tejet, nyugodtan együnk spenótot, meg salátát is… de inkább mégse, és ha mégis, akkor mossuk meg nagyon…
Így lett Csernobil a szinonímája a hazugságnak és a tudatos félrevezetésnek. Ez volt a szocialista- és egyben a kádári tájékoztatáspolitika legnagyobb kudarca, erősen hozzájárulva a Szovjetunió összeomlásához és a szocialista rendszer széthullásához.
Bármi is ugrik be elsőre erről a szóról, az nem pozitív. Borzongást és rossz érzést kelt az emberben. Egytől-egyig, mindenkiben. Ahogy gyomorforgató az a számháború is, amely a hivatalos atomipar és a nemhivatalos környezetvédelemben tevékenykedők között zajlik a mai napig is. Előbbi azt bizonygatja, hogy más technológiák miatt sokkal több ember hal(t) meg. A független zöldek pedig kevés evidenciával rendelkeznek, hiszen az adatsorok és a mérések, az epidemiológiai összefüggések azóta is csak a hivatalosságok számára hozzáférhetők.
Azt biztosan állíthatjuk így is, hogy milliók életére volt komoly hatással ez a baleset.
Sokan ehhez az eseményhez kötik szerettük betegségét, halálát. Vagy már sosem gombászhatnak abban az erdőben, és sosem költözhetnek vissza abba a házba, nem mehetnek énekelni abba a templomba…
Egy fél magyaroszágnyi területet vontak ki a mezőgazdasági művelés alól csak Ukrajnában. Németországban pedig még mindig lőnek olyan vaddisznókat, amelyek testében bőven a megengedett határérték feletti izotópok vannak a csernobili katasztrófa miatt.
Csernobil 30 éve történt, de korántsem zárult le. Évszázadokig, évezredekig éreztetni fogja a hatását. Akkor is, ha nem mérjük, ha nem tudjuk. Itt van velünk. Mementóként ott áll a szarkofág, amíg bírja. Ott hasad az atom tovább a jobb híján ott hagyott reaktorban. Nem vigyáz rá senki.
A sugárzás szagtalan, színtelen. Nincs érzékszervünk rá. Alattomos. Idegesítő. A műszer, amivel detektálható, a hatalom kezében van. A kattogást pedig halandó nem tudja értelmezni. Nem egyszer vertek át minket. Nem mondták meg, hogy pontosan mi van. Nem figyelmeztettek, nem tájékoztattak arról, hogy mi lenne a legjobb nekünk. Mit együnk, és mit tegyünk? De leginkább: mit ne! Nem csak itt, és nem csak a szocilazmusban. Ezért alakult ki az emberekben ez a zsigeri ellenérzés.
És pontosan ezért jelenti Csernobil az atomkorszak végét. Ez a katasztrófa alapjaiban rengette meg az emberek atomenergiába és a tudományba vetett hitét, továbbá a hatalom e technológiával kapcsolatos igazmondását. Már azt se hinnénk el, ha igazat mondanának. Gyanakszunk. Az atomipar 1986 áprilisában indult el az immáron egyre meredekebb lejtőn a sülyesztőbe, de így is hagy a következő nemzedékek számára megoldhatatlan problémát: az atomhulladékot.
És mielőtt bárki is azt gondolná, hogy működő atomerőművek hiányában sűrű sötétség borul kontinensünkre, mindenkit sietek megnyugtatni; még mielőtt e technológia levonul a színről, már átveszi helyét milliónyi, apró, emberléptékű áramtermelő kapacitás. Jelenleg is ezernyi jóval olcsóbb és hosszú távon sokkal kifizetődőbb beruházás zajlik Európában – szélturbinákat emelnek, biogáz-üzemeket tesztelnek és napelemeket kapcsolnak össze a pajtatetőkön. Tesz-vesz város életre kel. Ha akarjuk, ilyen lesz a jövő: emberibb, tisztább, biztonságosabb.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ
A katasztrófa történetéről, a felmerülő kérdésekről tovább információt talál, ha letölti "In memoriam Csernobil - 30 év sugárzás" című kiadványunkat.
Az eredeti cikk a WMN-en jelent meg, áprilsi 26-án.
