Szerző: Fülöp Orsolya

A német kormány a hetvenes évek óta próbálkozik nukleáris létesítményeket felhúzni Gorleben környékén, a helyiek pedig azóta akadályozzák a folyamatot. Az antinukleáris mozgalom kulcsfigurái között nagy számban találunk idősödő, de lélekben örökifjú hippiket, traktoros gazdákat, háziasszonyokat - és egy csökönyös grófot is. Németországi utazásom* legnagyobb élménye volt találkozni azokkal az emberekkel, akik történelmet írtak, nem csak Gorleben-ben, hanem az egész országban.

Szemben Andreas von Bernstorff gróf, jobb oldalt Wolfgang Ehmke aktivista, szóvivő.

Gorleben nagyjából egy órányi vonatútra fekszik Berlintől északnyugatra. 1977-ben jelölték ki egy csomó nukleáris létesítmény helyszínéül: nukleáris üzemanyag újrafeldolgozó-üzemet, fűtőanyag-gyárat, magas radioaktivitású kiégett fűtőanyagok szállítókonténereinek tárolóját, alacsony és közepes aktivitású hulladékok ideiglenes tárolóját, és egy végleges tárolót terveztek ide.

Ekkorra a német társadalomban már erős volt az atomellenesség: időről-időre tízezrek tüntettek az utcákon, és többek között egy komplett atomerőmű-építést is megakadályoztak (Whyl). Az antinukleárisok Gorleben-ben is azonnal tiltakozni kezdtek a tervek ellen, és még abban az évben megalakították a máig aktív Bundesinitative Umweltschutz (BI) egyesületet az ellenállás megszervezésére.

A gróf színre lép

A létesítmények felépítéséhez szükséges földterület nem állt az állam rendelkezésére, ezért elkezdték felvásárolni a környékbeli földeket. A valós érték többszörösét kínálták a gazdáknak, így nem nagy csoda, hogy sokan belementek az alkuba. Andreas von Bernstorff gróf viszont megtagadta, hogy 5000 hektárnyi erdejéből 600-at eladjon az államnak, pedig 30 millió márkával gazdagodott volna. Eleinte nem az atommal meg a radioaktivitással volt problémája, hiszen elmondása szerint akkoriban még semmit sem tudott a nukleáris energiáról. Egyszerűen nem akarta, hogy a családja birtokán és azon a szép vidéken ekkora ipar épüljön ki.

A gróf eltökéltsége – amellett, hogy bátorságot adott a helyi ellenállóknak – azért is nagyon lényeges volt, mert a jogszabályok szerint csak az érintett földtulajdonosok fordulhattak jogorvoslatért, vagyis a környéken csak a gróf és az egyház perelhetett (amit meg is tettek).

Egyesült erővel végül megakadályozták a reprocesszáló üzem és a fűtőanyag-gyár felépítését, az ideiglenes tároló és konténer-tároló viszont megépült, egy mesebeli fenyőerdő közepén. Az első kis és közepes aktivitású hulladék-szállítmány 1984-ben érkezett meg az ún. X napon, hatalmas tüntetés, útzárak és barikádok között. A sárga X az egész mozgalom jelképe lett, és a legtöbb háznál ki van rakva a környéken.

Az újrafeldolgozott fűtőanyagokat Franciaországból és az Egyesült Királyságból szállították vissza Németországba, a reprocesszálás után. Az első nagyaktivitású rakomány 1995-ben érkezett Gorleben-be, akkor is, és később is gigademonstrációk között. Az utolsó 20-30 kilométert két-három nap alatt tudta megtenni a szállítmány, és alkalmanként 15-30 ezer rendőrre volt szükség az egymáshoz és különféle tereptárgyhoz bilincselt tüntetők félreállításához. Von Bernstroff gróf is kivette a részét az akciókból: egy alkalommal például éppen a rakomány közeledtekor ítélte szükségesnek, hogy néhány fenyőt kivágjanak az erdőn. Sajnos a fák rossz irányba dőltek, és eltorlaszolták az utat a konvoj előtt…

Itt rakodták át a konténereket vonatról közúti járművekre.

Az antinukleáris mozgalmat kezdetektől támogatták a helyi gazdák is, ami elsőre talán nem logikus, másodikra viszont már érthető: azt mondták, hogy ha szennyezetté válnak a földjeik, akkor mindent elveszítenek. Ezt jelképezi az alábbi, helyi gazdák közreműködésével kiadott naptár is (gyöngébb idegzetűek most görgessenek csukott szemmel lejjebb):

Az utolsó reprocesszált fűtőanyag-szállítmány két évvel ezelőtt érkezett Gorleben-be, gazdaságilag ugyanis nem éri meg újrafeldolgozni a fűtőanyagokat, ezért a németek már nem csinálják. A helyiek most elsősorban attól tartanak, hogy itt jelölik majd ki a végleges tároló helyszínét. A létesítmény már korábban megépült, de egyelőre üresen állnak a sókamrák. Geológusok szerint a formáció egyáltalán nem alkalmas tárolónak, többek között azért mert vizes, így könnyen a talajba szivároghat a radioaktív szennyeződés. Az Energiewende miatt ugyanakkor egyre égetőbbé válik a hulladékok végleges tárolásának kérdése, de, ahogyan a világon mindenhol, a kérdés egyelőre megoldatlan.

A környékbeliek, idősek és fiatalok, hippik és arisztokraták továbbra is kint vannak a barikádokon. És büszkék arra, hogy olyan országban élnek, ahol ezt megtehetik.

Pár éve vontatták a létesítmények mellé ezt a Greenpeace hajót, a kormány hajótörött atompolitikáját szimbolizálandó.

* A "30 Jahre nach Tschernobyl - der politische Prozess der Energiewende in Deutschland" tanulmányúton a Német Külügyminisztérium jóvoltából vehettem részt, ezúton is köszönöm a lehetőséget.