Energiahatékonysági célú új pályázati kiírások az Európai Unió FP7 keretprogramjában
Szerző: Csikai Mária
Az Európai Unió energiafogyasztásának háromnegyede a városaihoz köthető. Ezért is kiemelten fontos a városok energiahatékonyságának támogatása. Erre az egyik legjobb kínálkozó megoldás, ha az ipar és a helyi politika összefog, bevonva a bankokat és a helyi közösségeket és olyan terveket készít, amelyek 10 éven belül megvalósulnak. Az FP7 (kutatás- fejlesztési együttműködést támogató keretprogram) jelen kiírása az ilyen (PPP-Public Private Partnership) együttműködéseket támogatja.
Három területen is várnak pályázatokat:
- Közel nulla CO2 kibocsátású épületek (városrészek) létrehozása felújítási programmal (demonstrációs projektek)
- Központi fűtés és hűtés rendszerek fejlesztése (nagy projektek)
- Integrált városi fejlesztési tervek készítése
Jean-Marie Bemtgen, a pályázatot kezelő Energiaügyi Főigazgatóság szakértője, a pályázatok ismertetésénél elmondta, hogy minden városnak meg kell kezdenie stratégiai tervezést egy fenntartható „okos város” feltételeinek kialakítására. A jövőben ugyanis ez lesz az alapja a város gazdaságos működésének. Megszívlelendő javaslat, hogy a válság körülményei között gazdálkodó városok a forrásaikat éppen a pazarlásaik megszüntetésével teremthetik elő. Azoknak a városoknak, akik 10 évvel ezelőtt az energiahatékonyságba fektettek, már megtérült a befektetésük, sőt ezekben a nehéz időkben hasznot is termelnek.
Jó eséllyel pályázhat az a nemzetközi konzorciumban megvalósuló projekt, amely az adott keretből a legtöbb megtakarítást tudja kihozni, illetőleg az, amelyik olyan választ ad a kihívásokra, amelyet Európa több városában is példaértékű lehet.
Pályázati anyagok: FP7-ENERGY-SMARTCITIES-2012, FP7-2012-NMP-ENV-ENERGY-ICT-EeB